Oldal kiválasztása

Bizonyára benned is többször felmerült ez a kérdés, hogy milyen vállalkozást indítsak? Valójában már jó ideje ott motoszkál a fejedben a vállalkozás indítás gondolata, cikáznak az ötletek a fejedben de valahogy még sincs meg az átütő erő. Ha össze is állt egy vízió a leendő cégedről, amint elkezdesz mélyebben bele menni a témába vagy esetleg elmeséled a családnak és ismerőseidnek akkor rögtön akadályokba ütközöl, lebeszélnek róla, elbizonytalanítanak.

Biztos vagyok benne, hogy ha nincs a közvetlen környezetedben vállalkozó akkor többnyire negatív visszajelzéseket kaptál vagy kapsz az ismeretségedben: „úgysem fog sikerülni”, „majd meglátod én megmondtam előre”, „ahhoz olyan kapcsolatok kellenek” és holnapig tudnám még sorolni, de szerintem te is!

Első tanácsom, hogy ne foglalkozz velük, addig jó az ötleted amíg az ismerőseid nem támogatják. Különben is, nem ők lesznek a célcsoportod, csak egy vélemény számítson az ügyfeleidé vagy egyelőre a leendő ügyfeleidé. Szeretnék segíteni neked ebben a dilemmában, hogy milyen vállalkozást is indíts! Ezért most ebben a bejegyzésben bemutatom neked, hogy én miként gondolkodom erről és szerintem milyen lehetőségek állnak előtted.

 

Első teendőd, kezdj el ötletelni!

Nyugodtan vegyél elő egy papírt és tollat vagy akár digitálisan egy doksit, ki hogyan szereti és kezd el összeszedni, hogy mi az amihez értesz, mi az amiben olyan tudásod van, amire szüksége lehet másoknak? Fontos, hogy ne töprengj sokat, írd le bátran az összes gondolatodat ami eszedbe jut! Amikor ezzel meg vagy akkor próbáld meg rendszerezni, majd sorrendbe állítani őket aszerint, hogy melyiket csinálnád a legszívesebben, melyik iránt tudnál a legelhivatottabb lenni.

 

„Csináld azt amit szeretsz és soha többe nem kell dolgoznod.”

 

Nem véletlenül tartják sokan igaznak a fenti mondást! Ezzel nagyon egyet tudunk érteni, vélhetően ha a hobbid a munkád azt nagyon fogod élvezni. A rossz hírem az viszont, hogy alapvetően ez még kevés lesz és hiába van meg, hogy mihez értesz és mit szeretnél nagyon csinálni az még nem feltétlenül egy jó vállalkozás ötlet.

 

Alternatív lehetőség, vállalkozás indításra.

Jó-jó ez idáig tiszta, de mi van akkor ha „nem értek semmihez”, mármint nincs olyan tudásom ami eladható és még szívesen is foglalkoznék vele. Semmi gond! Igazából vállalkozni anélkül is lehet, hogy te kifejezetten értenél a céged főtevékenységéhez. Ellenben kezdetben ez garantáltan sokkal drágább lesz, erre nyugodtan számíts.

Hiszen ha te magad nem értesz az adott termékhez/szolgáltatáshoz, amit el szeretnél adni akkor szükséged lesz olyan emberre, aki ezt helyetted megteszi. Van ennek viszont pozitívuma, ha nem konkrétan te felelsz a tevékenységért akkor gyakorlatilag az összes idődet a vállalkozásod fejlesztésével tudod tölteni, ami rengeteget számíthat.

Gondolj csak bele, amíg sokan mások a vállalkozásukban dolgoznak, ténylegesen ők készítik el a termékeket vagy szolgáltatás akkor nekik minimális idejük lesz azzal foglalkozni, hogy hogyan fog fejlődni a cégük. Gyakorlatilag teremtett magának egy munkahelyet, önfoglalkoztató lett, de ez egyben magában hordozza azt a veszélyt, hogy nagyon lassan vagy soha nem tud kilépni ebből a körből, így gyakorlatilag bár van egy cége ugyanolyan, mintha alkalmazottként dolgozna valahol. Ezzel szemben, ha nem te végzed ezeket a feladatokat, akkor előnybe kerülsz és fókuszálhatsz a vállalkozásod fejlesztésére.

 

Szóval milyen vállalkozást indítsak?

Nyilván vannak más eshetőségek is a fentieken kívül, de mi próbáltuk leszűkíteni ezeket és inkább csak a legjellemzőbbeket bemutatni nektek és valljuk be az esetek 99%-ban ez a helyzet. Egyrészt vagy úgy születik egy vállalkozás, hogy értek például az autószereléshez, de meguntam a főnök állandó óbégatását és nyitottam egy saját műhelyt, amit adott esetben még szerencsésen pozicionáltam is mert kiválasztottam a kedvenc márkámat és csak azzal foglalkozok, más autókat nem is javítok! Másrészt sokan úgy indítanak vállalkozást, hogy bár nem értenek az adott témakörhöz de felismerik a lehetőséget, keresletet és erre alapozva összeraknak egy csapatot, egy vállalkozást.

Sarkosítva tehát mondhatjuk, hogy két út van:

  1. értesz valamihez és saját utadat szeretnéd járni
  2. nem értesz kifejezetten az adott tevékenységhez de remekül tudod szervezni a dolgokat

A két út közül mégis melyiket válasszam?

Néhány mondattal kicsit már bele mentem az előnyökbe és hátrányokba de akkor szedjük egy kicsit jobban szét ezt a dolgot. Nézzük meg külön-külön is, melyek az előnyei és melyek a hátrányai egyiknek, másiknak. Nagyon fontos, hogy a döntés a tiéd, véleményem szerint úgy kell választanod, hogy a fenti kis idézet a végén igaz legyen rád. Lássuk akkor mi az 1. lehetőség, megvan mi az, amihez remekül értesz, van rá igény is és még imádod is csinálni. Elsőre rögtön azt gondolnád, hogy főnyeremény, a fejedben már cseng is a kassza.

Kezdjük a pozitívumokkal vagy nevezzük inkább úgy lehetőségekkel:

  • Ha értesz a kiválasztott tevékenységhez, sokkal olcsóbb lesz a megvalósítás a kezdeti időszakban.
  • Megúszod a kockázatát annak, hogy a csapatod megkerül téged vagy nem megfelelő minőségben végzi a munkát.

És lássuk mik lehetnek a negatívumok, hátrányok:

  • Nem tudsz megfelelő időt fordítani a vállalkozásod fejlesztésére, így hamar el fog fogyni a kezdeti lendület.
  • Túlzásokba esel és azt hiszed te mindent tudsz a piacodról, tévedsz!

Nézzük a másik opciót, nem kifejezetten értesz az ötletedhez, tevékenységedhez de tisztán látod benne a lehetőséget. A fejedben már kezd is összeállni a kép, egy két ismerőst beszervezel, akik értenek a dologhoz, neked csak jól meg kell szervezni a dolgokat és már cseng is a kassza.

Kezdjük a pozitívumokkal vagy nevezzük inkább úgy lehetőségekkel:

  • Az időd nagy részét a vállalkozásod fejlesztésére tudod fordítani, így kisebb az esélye, hogy elfogynak a vevőid.
  • Elkezdesz mélyebben megismerkedni a piacoddal és a tevékenységgel, így csökkenteni tudod a kockázataid.

És lássuk mik lehetnek a negatívumok hátrányok:

  • Ha nem értesz a kiválasztott tevékenységhez, sokkal drágább lesz a megvalósítás a kezdeti időszakban.
  • Meg kell fizetned az embereket, akik helyetted úgymond kiszolgálják az ügyfeleidet.
  • Sajnos ott lesz a kockázata annak, hogy a csapatod megkerül téged vagy nem megfelelő minőségben végzi a munkát.

Mi nem hirdetnénk úgymond győztest a két út között, számtalan példát lehet látni sikeres vállalkozókra, vállalkozásokra. Rengetegen indítanak vállalkozást mindkét úton és rengetegen buknak bele mindkét úton. Valójában szerintünk itt nincs jó vagy rossz döntés, saját szempontjaid szerint kell választanod. De van egyetlen egy nagyon fontos dolog, ami fontosabb a választott utadnál, az elképzelésednél, az ötletednél és úgy igazából ezen lesz a hangsúly és nem az ötleteden! Csak egy szót mondunk, amire nagyon figyelj vállalkozás indítása esetén a megvalósítás.

 

Az ötlet semmi, ha nem párosul jó megvalósítással!

Ezt azért ne hagyjuk ki, az már egy mini siker, ha van egy vállalkozás ötleted de hidd el nagyon nagyon kevés lesz az ötlet önmagában. Azt tudom neked mondani, hogy több múlik a megvalósításon, mint azon, hogy mennyire egyedi az ötleted. Hiszen hiába találtál ki egy nagyon jó dolgot, amit esetleg még senki nem csinál vagy csak nagyon kevesen, azt borzasztóan nehezen fogod tudni eljuttatni a célközönségednek, ha egyáltalán gondoltál erre ötletelés közben. Mindent lehet jobban és ügyesebben csinálni, nem feltétlenül kell egy új világmegváltó ötlet, bőven elég lehet egy másfajta szemlélet, ha csak egy kicsit meg tudod újítani az adott tevékenységet, ha csak egy kicsit jobban megérted az adott célcsoportot, valószínűleg könnyebb dolgod lesz és nagyobb sikered. Nem is olyan egyszerű ez a vállalkozás indítás, igaz?

De ne aggódj, nem a kedvedet szeretnénk elvenni a vállalkozás indítástól! Épp ellenkezőleg, ma már sokkal egyszerűbb dolgod van mint bármikor korábban, ha vállalkozást szeretnél indítani. A megvalósításhoz pedig segítségképp itt van az Alapítók Klubja, olvasd továbbra is írásainkat és ne csak próbáld de csináld is a benne leírtakat.